Történelem

Diszel nevét 1247 óta említik, elsõsorban okleveles források és peres iratok. Elõnyös fekvésénél fogva valószínûleg már akkor voltak itt telepesek.A honfoglaláskor is valószínûleg megtelepedtek itt õsenik az erdõ a legelõ és a patak találkozásánál. Az enyhe éghajlatú vidéken megtalálták a forrást, tüzifát, a folyót. Volt alkalmas hely a földmûvelésre, sõt késõbb a bazaltos homokos talajon a szőlőművelésre.

Zalát a nagy méltóságot viselő Horák törzse szállotta meg. 949-ben Kál, Horák fia a nyugati királyságokat megfélemlítő Vérbulcsú lett ezen terület ura.

Híres szőlőhegye a Halyagos-hegy és Csobánc-hegy. Földje legrégebbi időben királyi udvarnokoké volt. 1255-ben nagy per folyt a gyulakeszi udvarnokok és a diszeli nemesség között. Bizonyítja ezt, hogy Diszel területén az udvarnokok mellett nemesek is éltek. Ezek lehettek a szabadságukat megtartott korai települők leszármazottai. Csak ezzel magyarázható, hogy Diszelt a mondott évben a gyulakeszi udvarnokok és a diszeli nemesek között felosztották. Ez utóbbiaké lett Csobánc-hegy, Halyagos-hegy pedig közhasználatra maradt. 1453-ban jelenik meg a Rátóti Gyulaffy család, amely a magvaszakadt birtokot királyi adományként megkapta, de nem az egészet, mert továbbra is szerepelnek Diszeli előnevű nemesi birtokosok, sőt a korai dikajegyzékekben (1542, 1572, 1599) egytelkes nemesek is.

1669-ben a Gyulaffy családé a községnek majdnem a fele, a másik fele a Horváth, Csuzi, Turi és Csopaki családoké. Ebben az időben lép a Gyulaffyak örökébe adásvétel útján az Esterházy család, amely szerzeményére még ebben az évben királyi megerősítést nyert. 1752-ben az Esterházy családnak 14 telke, a komposszesszorátus nemeseknek pedig 15 jobbágytelke volt. 1769-ben már 12 itt lakó nemesi családot írnak össze, a helység közbirtokos faluvá válik. 1828-ban már 18 az itteni igazolt nemesek száma.

A település sokat szenvedett, mivel a hadak útjába esett. 1548-ban felégette a török, népe elmenekült. 1572-ben, 1573-ban csupán egyetlen szegény családot találtak benne. Ebben az időben már alávetett a törököknek, fizeti az adót 1629-ben is. Lakott az egész a XVII. sz.-ban, csak a századvégi harcokban néptelenedik el. 1697-ben prédium, de 1699-ben ismét 12 jobbágy lakja. Népessége Csobánc várában talált a török ellen védelmet. Még 1722-ben is a 14 Esterházy jobbágyból 8 jobbágy Csobáncváralja suburbiumban lakik, onnan műveli diszeli telkeit. Egy 1763-i összeírásban olvassuk: Csobánc mezőváros lakói „hasznosságból”, „a nagyobb haszon kedvéért” áttelepültek Diszel és Győrhegy prédiumokba. A három hely most már – bár önálló neveken – egy territóriumot képezett és egy bíró alatt állott. A három hely később teljesen egybeolvadt és együtt is írták őket össze. Csobánc Diszelnek külterületi lakott helye lett, Győrhegye név pedig eltűnt. A diszeli három község emléke él 1801-ben is, viszont 1890-ben Gönczy-féle térképen már egyedül Diszel van jelölve.

Határa megterem minden gabonát, a feudális korban mégis rozsot termesztettek. Nagyobb jelentőségű volt az állattenyésztés. 1720-ban 20 kaszás a saját rét.

Diszel kitűnő borvidéken fekszik. Jelentékeny haszna származik a szőlőből. A Halyagos-hegy szőlőit már a középkorban emlegetik. A promontórium nagy értékére jellemző, hogy 1720-ban a zsellérek több szőlővel rendelkeznek, mint a jobbágyok.

Híresek voltak a falu vízmalmai az Eger-vize patakon – 1329-től folyamatosan találkozunk velük, részben a nagybirtokos, részben a nemesi komporcionátus családok birtokában. 1624-ben egykerekű malom becsűje 60 forint. 1634-ben a már 1601-től szereplő Fekecs-malom örök ára – a hozzá tartozó réttel és a 3 hold szántóval – 320 forint. 1744-ben a diszeli urasági egykerekű malom évi vámjövedelme 150 pozsonyi mérő. 1801-ben Diszel négy őrlőmalma a nemeseké. A kétkövű – már 1687-ben is működő – Petke-malom pedig az Esterházyaké. Tomasich 1798. évi térképén öt malom van jelezve.

A népesség lélekszáma 1770-re – amikor Diszelt és Csobáncot együtt írják össze – 1757-hez viszonyítva 150 %-kal emelkedett. Persze egyedül a csobánciak áttelepülésével nem magyarázható a növekedés, kétség kívül hatással voltak rá a jobb megélhetési lehetőségek: az állattartás, a szőlőművel és nem utolsó sorban az irtás. Nem a jobbágycsaládok szaporodtak, hanem új szabadmenetelű zsellérek érkeztek, akik teljesen a szőlőből éltek.

A nép fő foglalkozás az őstermelés, ide értve a szőlőművelést is. Pl. 1770-ben a 115 családból csak 6 az iparosok száma, 4 takács és 2 kádár, akik a szeriális jobbágyok között vannak összeírva, vagyis a kézművesség mellett földműveléssel is foglalkoztak – a többi paraszt. 1828-ban 6 a kézművesek száma, 3 takács, 2 molnár és 1 mészáros. Az 1846-os társadalmi kép statisztikai számai: 1 tisztviselő, 10 kézműves, 12 szolga, 20 paraszt, 161 zsellér, lakó, 250 fiúgyermek, 406 nő, összesen 860 fő. A népesség zöme (kb. 90 %) zsellér.

Diszel népe az Esterházy család csobánci úriszékének igazságszolgáltatása alá tartozott. Lakossága 1773-ban magyar és katolikus hitű. 1745-ben 11 család még kálvinista. Egyháza és papja szerepel a pápai tizedjegyzékekben. 1550-ben már nincs lelkésze. Új templomát – a régi romjaiból – a nép építette fel 1745-ben. A XVIII. sz.-tól Gyulakeszi filiája. Anyakönyvei 1751-től Gyulakeszin vannak. Iskolája régi, a tanító olvasást és írást tanított. Tudott volna számtant is oktatni, ha lettek volna tanulói.

1828-ban 261 adózó jobbágyot írtak össze, közöttük 112 volt a zsellér.

Az 1869. évi első népszámlálása idején lakossága 1128 fő. A szűkös gazdasági viszonyok nem tették lehetővé a lakosság megélhetését helyben, ezért Somogy és Fejér megye nagybirtokain keresték a megélhetést. Nem fejlődött a népesség a felszabadulás után sem. 1960-ban kevesebb volt a lakosság, mint egy évszázaddal azelőtt. (A II. világháborús halottak és eltűntek száma 19 fő.) 1970-ben Diszel népessége 1028 fő.

A környékbeli megélhetési lehetőségek, valamint a Tapolcai Kőbánya Vállalat Diszelben működő kőbányájában adódó munkaalkalom jelentősen átformálta a község foglalkozási képét. 1910-ben a lakosság 77,9 %-a élt mezőgazdaságból.

1925-ben 11 iparos volt a községben (3 cipész, 2 asztalos, 2 ács, 1 kovács, 1 bognár, 1 lakatos, 1 kőműves).

Diszelt 1977-ben nem városkörnyéki községgé nyilvánították, hanem ápr. 1-jei hatállyal Tapolcával egyesült – ezt megelőzően a tanács székhelye Monostorapáti volt. A községhez tartozó külterületi lakott hely 1973-ban: Halyagos 89 lakossal, 1962-ben még a következő külterületek szerepeltek: Csobánc, Bécsirész, Gabymalom, Szarvasmalom, Háromimalom, Nyárastó.